Gondolatok Novák Mihály Régi technikák bűvöletében c. kiállításához

Gondolatok Novák Mihály Régi technikák bűvöletében c. kiállításához
Amikor Misi megkért, hogy beszéljek a képeiről, először nagyon megörültem, majd egy kicsit megtorpantam gondolván: hát festő létemre nem vagyok épp szakmabelije, de aztán eszembe jutott, hogy a középiskolában a fényképezőgép volt az érettségi diplomám témája, igaz, más megközelítésből (optikából diplomáztam).
Aztán az is eszembe jutott, hogy gyermekkoromban nagyon sok időt töltöttem édesapám, a fürdőszobában kialakított, rögtönzött foto laborjában. A titokzatos félhomályban lestem, ahogy a fehér papíron lassan megjelennek a kép körvonalai, elvarázsolódva, nagy izgalommal vártam, hogy elkészüljenek a megragadott pillanatok lenyomatai.
Mai szemmel nézve már ezek is régi technikáknak számítanak, hát még amelyekkel Novák Misi képei készültek.
A cianotípia, más néven kék nyomat, kékkép 1890-1950-es évekig volt használatban. Papír (ebben az esetben akvarell papír) de lehet textil is a hordozó. A képet a fényérzékeny vassók adják, egy turnbullkék nevű vegyület alkotja. Enyvezett papírra kenik a fényérzékeny oldatot, majd napfényen exponálják, utána vízzel mossák.
Argentotípia – kallitípia, szépia eljárás 1885-től használják gyakrabban. Anyaga megegyezik a cianotípiával, de ellentétben azzal, a vassók mellett képalkotó anyag az ezüst is. Az előhívás során az ezüst reakcióba lép az új vassókkal és fémezüstté válik.
Alkímia ez, a fény megzabolázása, az anyagok átalakításán keresztül képpé való előhívása. A kép megjelenése a papíron egy olyan pillanat, amely minden esetben az embert bűvöletbe ejti.
Nem csoda hogy Misi a kiállításnak ezt a címet választotta, hiszen jó érzés lehet nap mint nap bűvöletben élni, miközben saját képeit hívja életre ezek a „festői” technikák segítségével.
Festői technikáknak nevezem, mert az első lépésnél az emúlziót kézzel viszi fel, nagy ecset segítségével, melynek hatása olyan, mintha egy gesztus festményen jelennének meg a fényképek.
A bácskai utak és fák a maguk magányosságával a síkság miatt meghatározó jelenségükkel szinte jelekké formálódnak, de a technikák sajátos puhaságot kölcsönözve nekik elmélyülnek, érzékivé válnak.
Izgalmas folyamat veszi kezdetét, amikor egy ilyen kép elé állunk. Elindulunk, kanyargunk az utakkal együtt saját belsőnkben, meg érint bennünket egy régi emlék, hangulat, majd azt vesszük észre, hogy már megszűnt a külső világ körülöttünk, beszippantott a bácskai táj. Mindennap látjuk, mégis új szemszögből világítja meg őket, kéken, barnán, szürkén, ködösen, élesen, gyengéden mégis határozottan.
Középkori nagymesterek festményeinek hangulatát idézik kedvenceim: a Magány, a Tópart, a Meder és az Égig érő fák.
Ki-ki válassza ki saját útját és utazzunk hát együtt é bácskai tájon át a kék végtelenségbe, ahol megszűnnek a hétköznapi gondjaink és kitágulnak lelkünk határai.
                                                                                         Sagmeister Laura
Szabadka, 2015. február 3.

Az elfeledett technikák bűvölete
Az idő álandóan gyorsul, még ha mink a mindennapi hajszában azt nem is észleljük mindig. Aztán hirtelen észre vesszük a megállíthatatlan változásokat, melyek megváltoztatyák életeinket. Gondoljunk csak rá: amikor a mai gimnazisták születtek, a mindenapjainkat kísérő dolgok, melyek nélkül el sem tudjuk képzelni életünket, nem is léteztek. Valaha ezek a változások lassabak voltak, ugyanazokat a tudásokat és technikákat használták nemzedékeken át... Régebbi típusu fényképezőgéphöz ma már nehéz filmet találni, gyermekeink nem is tudnak azokról a technikáktól, képeiket csak ritkán cserélgetik papír-formában, a megszokott elektrónikus helyett...
Novák Mihály ennek a történelemnek egy részét mutatta be, a már elfeledett cianotípia és argentotípia módszerrel készült fényképeinek kiállításán. Majdnem két évszázados technikákról van szó, s hihetetlennek tűnik, hogy ma már nem is tudunk róluk, mikőzben még nem is olyan régen mindennapinak számítottak. Köszönek Nováknak, hogy felidézte ezeket az elfeledett technikákat.