Heller úr példája

Heller úr példája

Negyedszázada talán, hogy előadást tartott Szabadkán Heller Ágnes. A világhírű magyar filozófus-asszony egyik kedvenc témájáról, a multikulturalizmusról beszélt.

Németh János (SU&Surround) Személyes példával kezdte. Elmondta, hogy édesapja a Osztrák-Magyar Monarchia állami tisztviselőjeként Rijeka városában (akkor Fiume volt a neve) kapott állást. A hivatali munka során KÖTELEZŐEN kellett beszélnie – a német és a magyar mellett – az olasz és a horvát nyelvet is. Különben nem tudott volna a nálunk csak a népek börtönének nevezett egykori államban kommunikálni a polgárokkal, az ügyfelekkel.

Szabadka akkori vezetőinek többsége – ahogy a lakossággal közvetlen kapcsolatban álló tisztviselői kar nagyobb része – viszont nem ismerte (már akkor sem) az itt élő kisebbségek nyelvét. Ezért aztán nagy csend fogadta a professzorasszony édesapjával, Heller úrral kapcsolatos történetet. Jelen volt ugyanis szinte a teljes városvezetés, és egyikük, aki még ma is politizál, másnap megkérdezte tőlem:

– Létezik, hogy a jogászdiploma mellett a nyelvismeret is feltétel volt akkor?

Megerősítettem a Heller Ágnes által elmondottak igazságtartalmát, Fejtő Ferenc példáját is felhozva, és megmutatva az éppen nálam levő, 1910-ből származó, a bánáti Alibunáron kiállított járlatlevelet. Ugyancsak négy nyelvű űrlapon, azaz állami formanyomtatványon tüntették fel a román gazda tehenével kapcsolatos legfontosabb adatokat.

Őszintén elcsodálkozott, hiszen akkor már a nálunk megjelenő pályázatokban a jelentkező munkaerők számára csupán azt írták elő, hogy „kívánatos a környezet nyelvének ismerete”. Korábban „kötelező” volt, később pedig már nem is szerepelt a portás- és tisztviselő-jelöltnél ilyen feltétel. (Napjainkban a vállalkozók, elsősorban a kereskedők és a vendéglátóipariak ugyancsak – saját, jól felfogott érdekükben – megkövetelik alkalmazottaiktól az itt beszélt nyelvek ismeretét.)

Én úgy gondolom, hogy Heller úr gazdag ember volt. Négy nyelven beszélt (írt is, olvasott is mindegyiken), négy kultúrát, négy nép történelmét ismerhette.

Azokkal ellentétben, akik - egy évszázaddal később - világhírű lányának előadását hallgatták Szabadkán.

Slučaj gospodina Helera

Ima tome nekih četvrt veka, da je u Subotici predavanje održala Agneš Heler (Heller Ágnes) Svetski poznata mađarska filozofkinja govorila je o jednoj od svojih omiljenih tema, mutikulturalizmu.

Janoš Nemet (SU&Surround) Počela je pričom iz vlastite porodične istorije. Ispričala je da je njen otac, kao državni službenik u Austrijsko-mađarskoj monarhiji, dobio posao u Rijeci (koja se tada zvala Fiume). Zbog svog posla bio je OBAVEZAN da – osim nemačkog i mađarskog – govori i italijanski i hrvatski jezik. Inače ne bi mogao komunicirati sa građanima, strankama, u tadašnjoj državi koju smo kod nas nazivali samo tamnicom naroda.

Većina tadašnjih rukovodilaca Subotice – kao ni veći deo činovnika koji su bili u neposrednoj vezi sa građanima – nije međutim (već ni tada) znao jezike ovdašnjih manjina. Zato je priču o ocu profesorke pratila duboka tišina. Prisustvovalo je naime bezmalo kompletno gradsko rukovodstvo, a jedan od njih, koji je i danas u politici, sutradan me upitao:

– Da li je moguće da je tada, pored diplome pravnih nauka, i poznavanje jezika bio uslov?

Potvrdio sam istinitost onog što je Agneš Heler rekla, pomenuvši i primer Ferenca Fejtea (Fejtő Ferenc) i pokazavši stočni pasoš iz 1910. godine koji je nekim slučajem bio kod mene, izdat u banatskom Alibunaru. U takođe četvorojezičnom formularu, znači državnom obrascu, upisani su bili najvažniji podaci o kravi rumunskog gazde.  

Iskreno se začudio, jer tada su već kod nas u oglasima za posao navodili samo da je „poželjno poznavanje jezika sredine”. Ranije je to bilo obavezno, kasnije se takav uslov nije ni postavljao kandidatima za portire i činovnike. (Danas preduzetnici, u prvom redu trgovci i ugostitelji – u svom, dobro shvaćenom interesu – zahtevaju od svojih zaposlenih poznavanje jezika koji se ovde govore.)

Mislim da je gospodin Heler bio bogat čovek. Govorio je četiri jezika (čitao i pisao na njima), poznavao je četiri kulture, istoriju četiri naroda.

Za razliku od onih koji su – jedan vek kasnije – u Subotici slušali predavanje njegove širom sveta poznate kćeri.