Hasznos könyv a halál zsoldosáról

Hasznos könyv a halál zsoldosáról
Bátyi Zoltán maradéktalanul és egyértelműen hasznos könyvet írt Marinko Magda és bandája bűncselekményeiről, amikor annak – látszólag – semmilyen aktualitása nincs.
Németh János (Society) A Magyarországon életfogytiglani börtönbüntetését töltő bandavezér legfeljebb öt év múlva szabadulhat (feltételesen) ottani börtönéből, utána pedig Szerbiába toloncolják, ahol újabb élethosszig tartó jogerős ítélet várja. A legjobb esetben is 86 évesen kerülhet szabadlábra a most 51 éves egykori légiós és halálosztó.
A kis stílű szabadkai bűnelkövetőből (tolvajlások, garázdaság) rettegett bűnözővé vált Marinko Magda életrajza Bátyi könyvében is hiányos. Számos év és esemény maradt homályban, amelyek talán segítenének annak megértésében, hogy miként lett az országhatár közeli, csikériai tanyavilágból indult gyerekből többszörös rablógyilkos. A jogász végzettségű újságíró és író kutat ugyan ilyen jellegű adatok után, de érdemleges eredményekre nem jut. Nem juthat, mert mindenütt zárkózott embereket talál, falakba ütközik, törvényes előírások akadályozzák számára az adatok megismerését vagy közreadását.
Jogászi végzettsége és a jogásztársadalomban kivívott szakmai tekintélye, ismeretségi köre teszik lehetővé Bátyi Zoltán számára, hogy rendőrségi – esetenként kihallgatási – jegyzőkönyveket, periratokat idézzen, egykori résztvevőkkel készítsen interjúkat. Megszólaltatja az egykori kihallgató tisztet és a bírót, a védőügyvédet és az ügyészt is, de a legfontosabb válaszokhoz és bizonyítékokhoz még így sem juthat el. Rejtély marad például, hogy ki a Marinko Magda lebukását okozó szegedi családirtás – a Z. Nagy Bálint és családja elleni rablógyilkosság – elkövetője. A halálosztó Magda ugyanis következetesen tagadja a kihallgatások és perek során, hogy ő lenne az elkövető. A magyar rendőrség által begyűjtött bizonyítékok nem győzik meg a bíróságot, bár Bátyi könyvéből kisejlik: alighanem ezzel a családdal is ő végzett. Ezúttal – vélhetően - egyedül.
Nincs észérvekkel alátámasztható magyarázat arra, hogy az életfogytiglani, tehát a lehető legsúlyosabb ítélethez elegendő számú rablógyilkosság beismerése után miért tagadja váltig, szinte körömszakadtáig a Z. Nagy család kiirtását Marinko Magda? Vajon azért, mert ott két gyereket is megöltek, ő pedig a kezdetektől azt állította, hogy „gyereket nem gyilkoltam”? Rejtély marad továbbá az is, hogy a bűntársa révén beszervezett belgrádi elkövetőket és tettestársakat miért alkalmazta, és miért verbuválódtak azok az Arkan tigriseinek nevezett, feltehetően háborús bűnöket is garmadával elkövetett társaság tagjaiból?
Bátyi Zoltán külön is foglalkozik a Szabadkán elítélt bandatagok utóéletével. Az ugyan bűnözői körökben megszokott, hogy egymásra próbálják hárítani a felelősséget, így aztán az sem lepett meg senkit, hogy a szabadkai perben a vádlottak mindegyike az akkor már Magyarországon raboskodó Magdára kent mindent, mégis különös, hogy más, Vajdaságban párhuzamosan létező bűnbandát említ egyik vallomásában Marinko Magda. Ennek az állítólagos halálosztó rablóbandának azonban semmi nyoma a korabeli szerbiai sajtóban.
Lehetséges, persze, hogy a kis jóindulattal zűrzavarosnak is nevezhető időkben, a múlt század kilencvenes éveinek elején más halálbrigádok is működtek, hiszen azóta is homály fedi számos akkori bűncselekmény elkövetőjét. Éppen a szabadkai perben próbálta egyik-másik vádlott hazafias cselekedetnek beállítani a bűnös akciók némelyikét, de a tárgyalást vezető bíró minden esetben azzal intette le, hogy „ez nem tartozik a tárgyhoz, ezzel kapcsolatban nem hangzott el kérdés”. Ami jogilag és perrendtartásilag rendben is lenne, de esetleg újabb nyomozati szálat kínálhatott (volna) valamelyik éber hatósági embernek. Ilyen azonban – az azóta eltelt két évtized eseményei bizonyítják – nem volt a tárgyalóteremben.
Bátyi Zoltán könyve olyan szempontból is hasznos lehet, hogy számos dokumentummal, vagy legalább utalással szolgál olyan jövőbeni (ma talán még meg sem született) szakember számára, aki majd megpróbálja feltárni azt a társadalmi hátteret, azt a közeget, amely táptalajává válhatott az ilyen jellegű szervezett bűnözésnek. Marinko Magda és bűntársai ugyanis nem a semmiből jöttek, nem alkalmi bűnelkövetők voltak. Ki-ki megjárta a szétesőben lévő ország különböző harctereit, szabadcsapatok tagjaként rabolt és gyilkolt, és ha nem is kapott kiképzést a Francia Idegenlégióban, részesült olyanban, vagy hasonlóban Arkan erdődi (Erdut, Horvátország) kiképző központjában. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a szabadkai perben elítélt két bandatag utóélete: egyiküket Spanyolországban fogták el nemrég egy újabb bűnszervezet tagjaként, a másik pedig Dél-Amerikában foglalkozott kábítószer-kereskedelemmel, és ez lett a veszte: szabályosan kivégezték.
Korrajz (sőt: kórrajz) ez a könyv a kilencvenes évek elejének Jugoszláviájáról, a politika és a köztörvényes bűnözés szimbiózisáról, azokról az állapotokról, amelyek esélyt adtak a jórészt már korábban kitermelődött bűnözői elemek cselekvő megjelenésének. Bátyi Zoltán nem bulvárnyelven ír, igényesen és jogilag pontosan fogalmaz. Az illusztrációként összeválogatott mellékelt képanyag is a szerző igényességét bizonyítja. Ami – talán – hibaként róható fel, az a meggyilkolt áldozatok megnevezése körüli következetlenség. Egyszer ugyanis csupán kezdőbetűt használ a szerző, hogy a következő fejezetben már teljes nevet írjon ki.
Társadalomkutatók hasznos olvasmánya már ma is a Marinko, avagy a halál zsoldosa, és számíthat a könyv az egyszerű emberek érdeklődésére is. Ezen a tájon ugyanis még élénken emlékeznek a halálosztó cselekményeire, a szabadkaiak és palicsiak is megmutatják az egykori családirtások helyszíneit.
Errefelé hosszabb az itt élők emlékezete.
(Ha valakit érdekli: a könyv Szabadkán is beszerezhető, a Danilo Kiš könyvkereskedésben)