Nihil novi sub sole...
Nihil novi sub sole...
Ovde ko još nije poludeo, taj je lud
Dózsai József (Society/Society) Ezért egyesek úgy látják – az ideális politikai elhatározottság az, hogy ha nem akarok nacionalista lenni akkor hát átmegyek „internacionálába”. És ilyet a rózsaszín-szivárványszín melegek és a turbános-hidzsábos iszlám mellett, globálisan csak a baloldal kínál (a jobb „eléggé” megosztottnak látszik). Tudjuk a kommunizmus keleten milyen sok „jót” hozott, tudjuk milyen nehezen ment el, mégis világszerte sokan ezt választják ma is, a 21. században, csakhogy ne kelljen két víz árja között evickélniük (jó példa az élet minden kérdésére választ a balságban megtaláló Ivan Pernar). Kompromisszum az élet, mondják, a mult hibái felett pedig szemet kell hunyni. Semmi sem olyan sötét, mint aminek látszik. Racionalizálnak, heccesre próbálják festeni (persze figuratíve) a bizony megkopott, sőt még itt-ott vértől csöpögő piros csillagot – meg persze fényesíteni a rozsdás sarló-kalapácsot. „A kommunizmus is egy szép álomnak indult, de a rossz emberek befészkeltek és elrontották” (...annyira?) „A szocialista Jugoszlávia tökéletes állam volt, de a külső ellenségek irígységből szétrobbantották” (...nekünk semmi közünk sem volt hozzá?) A jobboldalon meg újabban revizionálnak. A két irányzat vizei tehát sodorják magukkal a rosszul vagy alig gondolkozók tömegeit, miközben a független, békés, értelmes világszemlélet kihalóban van, egyszerűen mert több energia kell hozzá. A nagy tömegek szeretik ha helyettük gondolkodik valaki, különösen mi itt a Balkánon imádjuk a vezéreket (kell-e erre jobb bizonyíték, mint az elmúlt harminc év?).
A legkönnyebb jól lefektetett ideológiák zászlaja alá állni, mégha (már) nem is működnek. Az igazságot meg nagy fáradsággal kutatni kellene, mert a hazugság alapból tálalva van. Fokozzam még? A levegőben maradni nehezebb, mint a sáros földön szaladgálni – az ember igazi közege nem a levegőég (az alap nélküli álmok), hanem a szilárd talaj. És a madarak is lejönnek enni és meghalni. Ha ágon hal is meg egy madár, végül a földben nyugodik ő is.
Akkor tehát a madaraknál van a helyes élet titkának kulcsa? (Ornitológus vagyok, éreztem, hogy eljutok odáig, hehe...) Ez lenne a megoldás ha jönnek a problémák, a megemészthetetlen, vagy inkább bennünket emésztő ideológiák – felröppeni mint a madár? Elszökni, mint tették sokan a kommunista országokból, teszik ma is a migránsok, vagy a nyugatra szivárgó gastarbeiterek? Elköltözni egy lakatlan szigetre – ki ebből a felelőtlen társadalomból? Vagy az intellektuális öngyilkosságba, mint teszik oly sokan azok közül akik maradnak?
Ez amit írok akár egy új filozófiai irányzat is lehetne. De biztos vagyok benne, hogy valahol valaki már leírta. Nincs új a nap alatt...
A világ kétpólusú, csak a jó és a rossz létezik, illetve az amit mi jónak vagy rossznak látunk, mert sajnos még ebben a legfontosabb, létünket, fajunk fennmaradását befolyásoló kérdésben sincs koncenzusunk. Személyes kérdést, személyi kérdést csinálnak az apszolútumból is.
A 21. század elejének a politikája, hogy érdekcsoportok ahelyett, hogy tanulnának belőle, gúnyt űznek a történelemből. Arra hivatkoznak sokan, hogy a történelmet úgyis a győztesek írják, azt kell elhinni amit az egyén akar, és az lesz a hivatalosan igaz, ami a leghangosabb propaganda eredménye. Ez a helyzet a szerbek és a horvátok viszonyában, de mi magyarok is más népeket merészelünk kritizálni, miközben saját nagy összefogásunk elmaradt, és mindig az előállt helyzeten jajjgatunk. Mert számos nemzeti megemlékezésünkön, amikor a nemzet nagyjait és dicső multját idézzük, olyan milleniumi Magyarországot dicsőítünk, amely sok népi identitást magába kebelezett, és a történelmi bizonyítékok azt mutatják, hogy bizony el is marginalizált. A nagy magyar ünnepek természetesen a nemzet nagy magyarjait dicsőítik. De mit tegyen ilyenkor a nem tiszta magyar, akinek asszimilált multja, és szláv, cigány, netán zsidó rokonsága van?
A magyar régen is ezt tette, árjahitű módjára mindenkit ignorált. Úgy élt országában, mintha abban nem is élne szerb, horvát, szlovák vagy német. Nem nyomta el őket, de minimális jogokat adva nekik ignorálta – talán ez a helyes kifejezés. Pedig sokkal többen voltak, és ez olyan örökös konfliktusforrásá vált, amit a magyar vezetés nem tudott értelmesen kezelni. Ezek a népi entitások jogosan törekedtek saját nemzetállamokra, és amikor azokat megalkották, bosszúból ők kezdték elnyomni és megalázni a területükön kisebbséggé vált magyarságot. Hogy mekkora volt a magyarok ellen Európa haragja, azt mi sem bizonyítja jobban mint a Trianoni dekrétum, amely milliós színmagyar területet csatolt el, Erdélyt. (És jelenleg is büntetni akarja Európa a magyarokat, de ebbe itt ne menjünk bele...)
Megérdemeltük, de ezt még ma sem látjuk. Egyáltalán nem úgy viselkedünk, mint egy többszörösen megalázott nemzet. Mire vagyunk még ennyi elvesztett nemzeti ügy, sőt vesztes háború után is büszkék?
Például, egyáltalán nincs ínyemre a hangnem, ahogyan manapság egyes magyarok a szlovákokról beszélnek. Gúnyolják a csak nemrég országot kapott népet, történelemhamisítással vádolják a saját identitását kereső szlávságot. Erre nincs jogunk, mégha „ők kezdték” is ezzel-azzal a provokálást (kisovisok filozófiája). Nincs olyan nép amelynek ne lenne saját multja, és joga az önrendelkezésre. Sokat hallom ezt szerbektől is akik időközben belátták, hogy a koszovói albánokkal való rossz bánásmód vezetett a szecesszióhoz, amely ismét, ma is csak kiegyezéssel rendezhető. Ha a két nép nem ül le egymással tárgyalni és nem kezdi el tisztelni egymást, a Balkán örökös etnikai tűzfészek marad. Harmadik út nincs. És nincs más képlet a szlovák-magyar, román-magyar, horvát-szerb viszony rendezésére sem. Egyszerűen nincs, és ez – a békés tárgyalás és kölcsönös megtisztelésre törekvés – a háborúskodás egyetlen alternatívája a régióban. Ez az arany középút, nem a vallásos szélsőjobb vagy az ateista baloldal, amelyek jelenleg próbálják a felgyülemlő problémákat megoldani. Mert nekik adják a döntéshozatalt a hatalmon levők, azok, akik gazdasági érdekeinek a káosz felel meg, békében, jogállamban, népi prosperitásban nem tudnának funkcionálni.