Én melyikhez tartozom?

Én melyikhez tartozom?
Ovde ko još nije poludeo, taj je lud
Dózsai József (Society/Society) Egyre fenyegetőbb a globalizmus is. A globalista világszemléletűeknek épp mindegy hol élnek, milyen a politikai berendezés, és milyen a nyelv vagy a nemzet, csak legyen kenyér és cirkusz. Vagy sör és munka, mindegy. Ők a kozmopolita                             világpolgárok. Nekik minden jó, csak buli legyen. Azt csinálhassanak amire kedvük van, oda mehessenek ahova akarnak. Nem kellenek a határok, halál a nemzeti politikára! Ez az irányzat is vérmesen kiáll az ún. genderjog, szabad droghasználat, környzetszennyezés (mert a tisztaság sok pénzbe kerül), szólásszabadság (értsd: káromkodás), szabad fegyverviselés és hasonlók mellett... Olyan szabadság ez, amely átka lehet a nyugati társadalmaknak. Mert példa kedvéért a vallásszabadság ára éppen a vallások olyan őrült hulláma, amit józan ész már követni sem tud. A Hare Krisna mozgalom által pl. olyan keleti vallás lépett Amerika talajára, amelynek éppen vallási okokból évezredekig tilos volt elhagynia Indiát. Mindezt a pénz teszi. De megvannak az „eredeti” belső mozgalmak, a társadalom saját maga termelte szektái is, jók és rosszak egyaránt. A vallásnál maradva, olyanok a különböző felekezetek mint a pártok, vagy a gombamód szaporodó civil szervezetek. Mindenki képvisel egy színt, valami fontosat amit a többi kihagyott, vagy amit a többiek nem elég jól csinálnak. A globalisták mindjárt beszüntetnék ezeket, mert „zavart okoznak” az erőben, korlátozzák a liberális szabadságot (a kettő irányzat kéz a kézben jár). A baloldaliakról meg tudjuk mit gondolnak – a hívőket legjobb esetben a templomokba, rosszabb esetben kényszermunkára, hogy végre elhallgassanak. Ezzel ellentétben a nemzeti mozgalmak – már mondtuk – a vallást felhasználva, fennhangon épp hit alapú háborúk irányába agitálnak. Olyanok felé, amiket nem is olyan rég mi is „elevenen” megéltünk, nem kellett az ujságokban olvasni róla.
Apropó ujságok, az olcsó tabloid-kivitelű, háromsoros szenzációkból álló napilapok is a kor jellemvonásai (mert a rohanó modern ember sietve is olvas, a „szenzáció” pedig általában egy politikus legújabb afférája). Ezek is a nyugati világ termékei, amelyek visszavonultak egy időre, a kommunista világban nem voltak ennyire hangosak, hogy most ismét erőik teljében szolgálják a rendszert. Sokat hallani róla, hogy ez vagy az a napilap politikusok vagy a maffia (a kettő ugyanaz?) kezében van.
Ez is a cirkusz része. Ezekből az ujságokból „mindent” megtudhat a köznép amit csak akar, és erre az információra olyan nagy szüksége van, mint a napi betevőre. Veszik is főleg szegény nyugdíjasok, hogy reggel az asztalon legyen, a kenyér és a kávé mellé. Mi modernebbek, fiatalabbak pedig a számítógép elé ülünk, ott bújjuk a tweet-eket. Az internetet a globalisták, meg a mindent letojók csak szórakozásra használják, a nagy nemzetkutatók, a nagyokosok meg innen halmozzák a sok „rejtett” ismeretet, amely évszázadokig titkosítva volt. (Legalábbis                                  elég bármit ilyen szlogen alatt leírni, és a nép zabálni fogja.) Emiatt a polaritás miatt, a tudományban is meghasonlás támadt. A valódi tudomány már nem tudja magát tisztán tartani a beszivárgó sarlatánoktól, azoktól, akik közül sokan épp a megújult „nemzeti eszméktől” vakultak (vagy inkább vadultak) el. A másik oldalról pedig a tudományba is szivárognak befelé a mindet elvizező liberálisok. Ez nem segít! Elfogulatlanságát csak a tudományos konferenciák hangulata tudja megőrizni, ahova elvonulnak az akadémikusok, és a világtól távol, a köznép számára teljesen érthetetlen szövegeiket egymással kicserélik. Paradox helyzetben vagyunk, mert a tudomány legjobb elérhetőségének idején a tudás alig terjed. A dezinformációk terjednek. Mert az ördög nem alszik, és „az ellenség” tálalja legjobban az üzenetét. Apropó ördög, még a középkori boszorkányság, a varázslás is újra hódít. Biztos mindenki észrevette, hogy igazi reneszánszát éli a babona, a – mostmár elektronikus úton történő – jóslás... és ez mind, újra és újra csak pénz. A cirkusz része.
A kapitalizmus számunkra itt Kelet-Európában rövid idő alatt olyan változásokat hozott, amelyekhez nem tudunk akklimatizálódni. Nem csoda, ha olyan sok az őrült, mármint igazi. És itt vissza is tértünk a szövegünk elejére, a kör bezárult...                       

Azelőtt, amikor tanulni nehezebb volt, elhittük amit az okosok mondanak, ma, a világdemokráciában, amely végre elérte büszke balkáni vidékeinket is, mindenki tud valamit. Csakhogy olyan felszínes, őszintétlen identitáskeresés ez, amelyben önmagukat hülyítik az emberek. Csak remélni merem, hogy az interneten kommentelők serege nem az átlagpopuláció jelenlegi intelligenciáját képviseli. A sok hülyeség mellett (a Fidesz "Zsidesz", a Jobbik ellentéte a "Ballik", a Haladópártiak a "Botok", írj tyirilicával ha tényleg szerb vagy, hogy csak a szebbeket idézzük...) a leginkább az zavar, hogy hiányzik a becsület, a visszafogottság, a mértékletesség, az önkritika. Sablonos a rossz. Nemzetiségtől, országtól, kontinenstől függetlenül a kommentelők olyan pökhendiek és pimaszak, hogy azt csak vakságnak lehet nevezni.
A globalizáció pedig csak gyorsítja, erősíti ezt a folyamatot (az általános elbutulást). Egyik oldalon ott vannak a régi hagyomány képviselői, akik az igazi tudományt, a családi értékeket, a társadalmi normákat tisztelik, a másikon a mindent relativizáló, semmit sem tisztelő, energia és pénztöbblettől tomboló őrültek. (Mert ez az igazság, hogy egyesek túl jól élnek, és túl sok az idejük...) Jelenleg ez a két csoport – a tradicionális és a liberális – kettészakítja még Amerikát, a nagy szabadság földjét is. Olyan hullám ez, amely először ingatta meg a nagy kapitalista birodalmat a mult század gazdasági válsága, a „Nagy depresszió” óta, ahogyan ők nevezték. (De mit tudnak ők, nálunk se pénz, se posztó, nem is volt, nem is lesz – ez az igazi depresszió!)
Európa és a világ felett tehát sötét felhők tornyosulnak. Teljesült az emberiség vágya, hogy az ismeret ingyen hozzáférhető legyen világszerte és lehet, hogy épp a nagy tudás, vagyis a kvázi-tudás okozza civilizációnk vesztét. Ott van a szemünk előtt, de mi a birkák nem látjuk jól, csak a csillogás után megyünk. Nem bízhatod a kecskére a káposztát, vagyis az emberre a Föld sorsát – mi akik a környezetvédelemben tevékenykedünk, ezt a legjobban látjuk. És kevesen vagyunk derűlátók             .
Az elején azt mondtam szociológiai karcolatot írok, s a megállapításom ami a társadalmat illeti: biztos, hogy ilyen időszakok a multban is voltak. És igaz az is, általában forradalmakba vagy háborúkba torkolltak. Vajon mit hoz az „új világrend” – a megismételt múltat, még fokozottabb hibákkal?
(Nem kéne az olvasó helyett válaszolnom, ezért ez zárójelbe kerül. A világ, vagyis az emberiség problémái a 21. században nemhogy megoldódnának, hanem minél többen vagyunk, a problémák amelyek megosztanak bennünket annál hatványozottabbak. A rossz csak fokozódik, elnyeli a jót, mint az oroszlán a békésen legelő juhot. Csak a tömegek nagy haragja, a felgyülemlő és egyre kezelhetetlenebb feszültség marad. A történelem önmagát ciklikusan megismétli – nem tanulunk a múlt hibáiból. Az egymást váltó generációk, újult erővel ismétlik atyáik bűneit.)
Tehát, ahelyett hogy a globalizálódó, liberalizálódó világ egyre homogénebb lenne, tovább polarizálódik. Megosztottabbak vagyunk mi emberek mint valaha, a megosztottság művészei lettünk! Mégcsak most éljük a nagy nemzeti mozgalmak, az új honfoglalások, a népvándorlások, a nemzeti ébredések korát, amely nemcsak nálunk a Balkánon, de a nyugati partokon is végigsöpört: a balti államok ébredése, szíriai menekülthullám, Katalónia kudarca, Brexit, a skótok önállósulási útja, Amerika fala... Cirkusz a Balkán ez tény, de cirkusz az egész világ is...
Kihagytam valakit a társadalomkritikámból? Talán igazságtalanul a zöldeket, akik közé tartozom. De róluk már írtam eleget. Ja, és van még ez a három: a pesszimista, az idealista és a realista. A realista a középút, a másik kettő a végletek... Erre is lehetne egy külön tanulmányt építeni. De vajon ezek közül én melyikhez tartozom?